Ezért lassúak a bíróságok

avagy, ezen az új Pp. sem segít

Az újév beköszöntével hatályba lépett az új polgári jogi eljárásokat szabályozó jogszabály, amelynek fő célkitűzése az, hogy rövidíti a peres eljárásokat, hatékonyabb jogorvoslatot teremtve ezáltal a társadalomnak.

Sajnos van egy olyan rossz előérzetem, hogy az új törvény nem fogja a várt eredményt elérni, ugyanis nem az eljárásjogi szabállyal volt a baj eddig sem.

Ki ne hallott vagy tapasztalta volna a saját bőrén az évekig, akár évtizedekig elhúzódó pereket. Ezt részben a felek rosszhiszemű pervitele okozta, amelyek során teljesen alaptalan hivatkozásokkal kérték a halasztást, vagy újabb és újabb – a többségében értelmetlen – bizonyítási indítványokkal, vagy kifogásokkal álltak elő. Mégsem ezek okozzák kizárólag a perek elhúzódását, sőt a felek által gyakorolt rosszhiszemű pervitel visszaszorítására idáig is volt eszköze a bíróságoknak, eljárási bírság formájában, csak sajnos viszonylag ritkán alkalmazták. Van azonban egy másik lényeges ok, amely miatt a perek évekig elhúzódnak, ez azonban olyan rendszerhiba, amelyet egy új eljárási törvény, de akár több sem fog rendbe tenni.

Néhány példa: egy teljesen egyértelmű, és jogilag semmi kihívást nem jelentő vagyonrendezési eljárás, amelyben minden fél elérhető volt, mindenki együttműködött, és ugyanazt szerették volna elérni 4, azaz négy évig tartott a bíróságon. Egy február hónapban kisebb vidéki bíróságra beadott, szintén viszonylag egyszerű megítélésű kártérítési perben októberre tűzték ki az első tárgyalást, azaz elment közel 8 hónap, úgy, hogy semmi nem történt. A folyamatban lévő kártérítési perben, ahol már senkinek semmi bizonyítási indítványa nincs, és ítéletre alkalmas az eljárás, eltelt egy teljes év érdemi tárgyalás nélkül. Az okok többnyire a „bíróság érdekkörében felmerült okok” voltak, bármit jelentsen is ez.

Ez utóbbi jelenség az, amelyet szeretnék egy kissé megvilágítani.

A legfontosabb kiváltó okok: a bírósági munkaerőhiány és a megfelelő infrastruktúra hiánya. Nincs elegendő bíró, nincs elegendő írnok és jegyző sem, nincs elég nyomtató, nincsenek irodaszerek, nincsenek rendesen karban tartott és megbízható szoftverekkel működő számítógépek. Egy bíró elmondása alapján a 2016-os teljes évre 500,- Ft, azaz ötszáz forintot kapott irodaszerekre. Vagyis a bíró a saját fizetéséből veszi a gemkapcsot, a tűzőgépet, és a betétet hozzá.

Az elektronikus eljárások bevezetésével látszólag egyszerűsödött a peres és nem peres eljárások megindításának módja, azonban ez koránt sincs így. A bíróságoknak jóval több adminisztrációs terhük keletkezett, mint az elektronikus eljárások előtt, mivel az elektronikus rendszer használatával is foglalkozniuk kell. Lényegesebben többet nyomtatnak és több papírt használnak, mivel korábban a kezdeményező félnek kellett megfelelő példányszámban beadni a bíróságra az iratokat, addig mindezt most teljes egészében a bíróság teszi. Amíg tehát korábban a bíróságoknak csupán a saját végzéseiket, ítéleteiket kellett maguknak nyomtatni, addig az elektronikus eljárás bevezetésével mindent nekik kell, többszörösen.

Mindez azért baj, mert nincs elegendő személyzet, aki mindezt az adminisztrációs feladatot elvégzi, és nem áll rendelkezésre a megfelelő, azaz XXI. századi infrastruktúra. Ha elakad a nyomtató, nem nyúlhatnak hozzá a bíróság karbantartói, mivel külső cégtől bérlik, vagy vették, és az üzemeltetését, javítását is a külső cég végzi. Egy meghibásodásnál tehát előfordul, hogy órákra, vagy rosszabb esetben egész napokra áll le a printer működése. Ezzel természetesen csúszik a bírói utasítások végrehajtása, kiküldése stb.

Mivel nincs elegendő titkár és jegyző, mivel megalázóan kicsi fizetésért kínálnak állásokat, ezért a megfelelő szakmai színvonalat teljesíteni képes munkaerő elkerüli a bíróságokat. A bíró így sokszor maga kényszerül minden egyes végzést, utasítást legépelni, kiküldeni a postázóba, kezelőirodába, ő végzi egy személyben az összes adminisztrációs feladatot is. A bírósági leírók kezdő fizetése 90 ezer forint. Mindezzel együtt azok az írnokok, jegyzők, akik még a bíróságon dolgoznak, a létszámhiány miatt átlagosan 2-3 ember munkáját végzik el, így nem lehet nagyon csodálkozni sem azon, hogy miért hemzsegnek a hibáktól a kiadott bírósági iratok.

Mindezzel együtt természetesen a legnagyobb probléma a bírák hiánya. Betöltetlen státuszok, illetve nem elegendő számban meghirdetett státuszok miatt lényegesen kevesebben vannak egyes bíróságokon, mint amennyien lenniük kellene. A részletezett szervezeti és dologi hiányosságok miatt viszont minden bíró egyébként is lényegesen többet dolgozik, mint amennyi munka mellett a minőségi ítélkezés elvárható lenne. Így nyilvánvaló, hogy az eljárásoknak vagy a hossza növekszik meg, vagy az ítélkezés színvonala csökken. Esetenként mindkettő. A legtöbb nagyvárosi bíróságon dolgozó bíró végletesen túlterhelt, esetenként 200-250 ügyet visz egyszerre. Ha országosan nézzük a bírói státuszok eloszlását, akkor borzalmas aránytalanságokat látunk. Így a városi bírók nagy része arra kényszerül, hogy hazavigye a munkáját, esténként, hétvégenként próbálja utol érni magát. Erre természetesen a lelkiismeretes bírónak a magánélete és az egészsége is rámegy, így nagyon sokan önként kiszállnak a darálóból. Természetesen a többletmunkával járó nehézségeket és költségeket is a saját fizetéséből, a családja elől elvett idejéből és energiájából fedezi.

Mindezeken túl az a bíró viszont, aki marad a rendszerben, olyan további adminisztrációs kötelezettségekkel néz szembe, amelyeket az eljárások elhúzódása elleni lépésként vezettek be, ugyanakkor éppen tovább fokozzák a terheket. A bíráknak ugyanis statisztikát kell vezetniük az általuk kezelt ügyekről, és amennyiben két évnél tovább húzódik első fokon, úgy jelentést kell írniuk a késedelem okáról. Ezeket a jelentéseket, valamint további szempontok alapján a bíró egész tevékenységét a bíróságon belüli ellenőrző testület értékeli. Az értékelési szempontok között szerepel, hogy az adott bírónak mekkora százalékban fellebbezik meg az ítéletét, a másodfokon milyen eredmények születnek, azaz milyen arányban hagyják helyben, vagy helyezik hatályon kívül azt.

Értékelik, hogy a meghozott döntést hány nappal az ítélet kihirdetését követően írja le. A lelkiismeretesebb bíró, aki veszi a fáradságot, hogy minden oldalról alaposan körüljárja a perben felmerült jogi kérdéseket, tényeket, adott esetben csak a határidő utolsó napján fogja írásba foglalni az ítéletet (vagy még akkor sem), így viszont kockáztatja a saját értékelésének a lerontását. Előfordul, hogy az értékelés során éppen azt róják fel neki, hogy túlontúl részletes szakmai indokolásokkal, precízen meghozott ítéletekkel dolgozik, ezért lassú. Igaz, hogy a másodfokú eljárásokat tekintve jó mutatókkal rendelkezik, amely egyúttal azt is jelenti, hogy magas szakmai színvonalon dolgozik, de mégis az értékelésnél a gyorsaságot fontosabb eredménynek tekintik. Ugyanakkor maga az ellenőrzési rendszer tovább lassítja a bíróság ítélkezési tevékenységét, részben mert nem a lényeget teszik a vizsgálat tárgyává, részben felesleges plusz munkát is rónak rá.

A rendszerbe tehát bele van kódolva a szakmai szempontból gyengébb minőségű ítélkezési folyamat, hiszen jelenleg kizárólag adminisztratív és jogszabályi eszközöket alkalmaz, és csakis az eljárások gyorsítása a szempont, minőségi javulás nélkül. Ugyanakkor nem garantálja az eljárások gyorsítását, hiszen nem biztosítja az alapvető munkafeltételeket.

Az új perrendtartás azzal próbálja meg az eljárások hosszát lerövidíteni, hogy két részre bontja a polgári pert. Egy perfelvételi szakaszra, és egy érdemi tárgyalási részre. Célja, hogy a perfelvételi szakaszban terjesszék elő a felek az állításaikat és bizonyítékaikat, majd ezt a szakaszt követi az érdemi tárgyalási rész. Mivel a perfelvételi szakasz is tartalmaz tárgyalást, és indokolt esetben ez is elhalasztható lesz, így valójában ugyanúgy lehetősége lesz a feleknek előterjeszteniük bármit. Abban azonban változik a rendszer, hogy szigorúbb határidőket szab meg a feleknek az előadásaik megtételére, bizonyítékaik becsatolására. Valójában a két szakaszos tárgyalási rendnek nem biztos, hogy lesz rövidítő hatása, hiszen amennyiben már nem volt további bizonyítási indítvány, illetve további érdemi nyilatkozat, úgy a korábbi eljárási törvény szerint is ítéletet kellett hozni. A tárgyalás elhalasztásának lehetősége eddig is kivételként szerepelt a törvényben, annak ellenére, hogy a gyakorlatban ezt szoktuk meg. Az új törvény érdemi tárgyalási része így lényegében a polgári eljárásban eddig nem igazán alkalmazott perbeszédekre lesz jó. Maga a törvény sem szabályozza túl hosszasan ezt a szakaszt.

Az igazi probléma viszont az új törvénnyel, hogy a „bíróságok érdekkörében felmerült okot” továbbra is elismeri halasztási indokként, így a fent részletezett hiányosságokat nem valószínű, hogy kezelni tudja majd.

A bíróságok lassúságát tehát egyáltalán nem a perrendtartás, hanem a bírósági szervezetrendszer, és annak dologi hiányosságai okozzák.